Láng István, Lieber Tamás

 

A POKOL KAPUJÁBAN

Ereszkedés a Vezúv gyomrába

 

 

Amikor 1999-ben turistaként először másztunk fel a Nápoly fölé magasodó Vezúvra, nem is sejtettük, hogy az elkövetkező években még jó néhányszor megfordulunk itt. Törekedtünk tehát arra, hogy minél többet lássunk és megtudjunk erről a hegyről, melynek híre joggal kelt félelmet az ide látogató emberben. Talán a ragyogó nyári napsütés és a szélcsend tette velünk, de olyan paradox érzésünk volt ekkor, mintha sohasem jártunk volna békésebb, csendesebb vidéken. Alattunk 1000 méterrel a Nápolyi-öböl és a köré épült hatalmas agglomeráció látszott, kissé távolabb Procida-, Ischia- és Capri-szigete, illetve a mesés Sorrentoi-félsziget mutatták meg párából kibontakozó körvonalaikat.

 

A Vezúvon a “pillanatnyi” és látszólagos nyugalom megtévesztő, sokan a pihenő vulkánt látják meg benne, de ez az érzés talán csak a távolabbról érkezőkben jut kifejeződésre. Akik itt élnek, dolgoznak, meg vannak győződve ennek ellenkezőjéről, tudniillik, hogy a hegy – noha jelenleg semmi sem utal a hirtelen veszélyre – ébren van, csupán erőt gyűjt egy újabb kitöréshez.

Ha alaposabban körülnézünk és előszedjük földrajzos ismereteinket, bizony nem kell nagy képzelőerő ahhoz, hogy meggyőződjünk mi mindenre képes ez a tűzhányó.

Az 1944-ben bekövetkező legutolsó kitörés óta a természet hihetetlen sebességgel gyógyítja be azokat a sebeket, melyeket a II. világháború végén bekövetkező természeti csapás okozott (szegény nápolyiaknak nem volt elegendő a szövetségesek légicsapásaival szembenézniük, egy ennél jóval fenyegetőbb veszély is leselkedett rájuk). Eltűnőben vannak az egykori lávafolyamok: egyrészt sűrű cserjések, erdőségek telepedtek meg a relatíve gyorsan aprózódó, málló vulkáni kőzeten, másodsorban a gyorsan kiépülő, idegenforgalmat szolgáló infrastruktúra (aszfaltozott utak, épületek stb.) is sokat elfed az egykoron oly rettegett tűzfolyamból.

A mai kráter peremén jól láthatóak az 58 évvel ezelőtti kitörésnyomok. Meredek rézsűk mutatják a gigászi robbanás következtében kiszakadó kráterfal helyét. Maga a kráter nem kevesebb, mint 330 méteres mélységben végződik, oldalfalai meredekek. Az éber állapotra a több ezernyi nyílásból kiáramló kénes gázok figyelmeztetnek.

“Egyszerű” turistaként a Vezúv pénztárát elhagyva, a szokványos utat választhatjuk, mint ahogy ezt első ottjártunkkor mi is tettük. Ez tulajdonképpen a kráter peremének bő egyharmadát érinti.

Barlangászként mindig is az izgat bennünket leginkább, ami rejtve van, amit csak avatott szem láthat. Kíváncsiságunk ekkor sem hagyott nyugodni: Vajon milyen lehet a teljes körtúrát végigjárni? Milyen nehézségekkel kell szembenéznünk? Mennyivel többet láthatunk magából a vulkánból? Stb. Volt azonban egy különösen izgalmas terület, mégpedig, hogy milyen lehet odalent a kráter fenekén!? Egy dologban biztosak voltunk, nem egyszerű kivitelezni a dolgot. Úgy döntöttünk azonban, hogy megpróbáljuk.

2000. évi utunkat eleve úgy indítottuk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a tervezett Vezúv-túrából.

Még 1999-ben felvettük a kapcsolatot a Vezúv Obszervatóriummal. Meglepően gyors és kedvező válaszokat kaptunk krátertúránkat illetően. Némi anyagi szolgáltatás ellenében lehetőséget kaptunk a leereszkedésre is. Azonban mint írták, hogy ez tényleg összejön-e, csak a helyszínen fog kiderülni. Hogy miért? Elővigyázatosságból. 

Rossz idő esetén - amit itt egy egyébként ártatlannak tűnő felhősödés is okozhat-, valamint ha a műszerek szeizmikus tevékenységet jeleznek, azonnal letiltják a lehetőséget. Persze ez utóbbi esetében nemcsak mi lennénk kárvallottjai az eseményeknek, hanem az egész térség.

Az obszervatórium munkatársai emellett kikötötték, hogy csak gyakorlott, technikai előképzettséggel rendelkező embereinket viszik le. A létszámot helyi vezetőnkkel együtt 10 főben maximalizálták. Nem okozott különösebb problémát a megfelelő emberek kiválasztása. Többen egyébként sem vállalták volna a “különtúrával” járó procedúrát. A fent maradottakat kárpótolták a körtúrán megtapasztalt élmények (erről a képek beszélnek helyettünk).

A kráterbe való leereszkedés izgalmát fokozta az a tény, hogy itt minden instabil. Először azt sem tudtuk elképzelni, hogy mihez köthetjük majd köteleinket.

A kráter peremétől kb. 2 méterre található, kellő mélységbe lesüllyesztett betontuskó szolgált biztosítási pontként. 40 m-es kötelünket (mert hogy csak kb. 12 m-t kellett kötélen megtennünk), na meg a házigazdák által biztosított kötélhágcsót az ebből kiálló fémkampóhoz rögzíthettük. A hágcsónak megörültünk, bár mint később kiderült korántsem az általunk elképzelt célt szolgálta. A létra aljának rögzítésére egy hatalmas lávatömbbe beapplikált nittfül szolgált.

Megkezdtük az ereszkedést. A barlangászat és sziklamászás valahol ötvöződni látszott, ha máshol nem, hát a felszereléseinkben. Rövidnadrág, póló, bakancs, sisak, valamint az ereszkedő-, és mászócuccok, na és az elmaradhatatlan napszemüveg alkottak általunk még sohasem próbált egyveleget.

Az ereszkedés – mármint a kötélen – viszonylag egyszerűen ment. Nem így ezt követően. A tulajdonképpeni túra csak a kb. 12 méteres fal tövéből indult. Lábszárközépig érő, kisebb-nagyobb kövekkel összekeveredett porban kellett közlekednünk. Figyelnünk kellett, hiszen egy rossz lépés a legjobb esetben is bokaficammal járt volna. Ha valaki megcsúszik, semmi és senki sem állíthatja meg a tölcsér szájadékánál lévő teherautónyi sziklatömbökig. Meanderezve, tisztes távolságot tartva haladtunk. A kráterperemen tiszteletünkre összegyűlő bámészkodók egyre csak törpültek, mígnem teljesen eltűntek a szemünk elől.

Miközben lefelé haladtunk, vezetőnk és az egész vulkanológiai kollektíva profizmusa egyre-másra megmutatkozott. Ha mi magunk vágunk neki egy ilyen kalandnak, minden bizonnyal számtalan dolog elkerüli figyelmünket, hiszen ez nem barlang és nem is egy általunk szokványosnak tekinthető mészkőszirt. A helyiek nagy gondot fordítottak az időzítésre. Meglepő, de itt minden apró momentumnak óriási jelentősége van. Pl. napkeltekor és napnyugtakor a hirtelen fellépő hőingadozás olyan nagymértékű kőzetlazulást okoz az egyébként is elég instabil falakon, hogy valóságos kőeső hull a kráterben. Emiatt a túra csak napkelte után indulhat, de napnyugtáig a felszínre kell érni.

Túránk során – igaz akaratunkon kívül – egy érdekes kísérletnek is részesei voltunk. A kráter fent a peremen 600 méter, míg az alján “csupán” 150-200 méter átmérőjű. A szabályos óriástölcsér rendkívül jó hangerősítő. Míg bennünket odafentről alig láttak, beszélgetésünk jól hallható volt.

Mindezeken kívül azért geológiai és botanikai szempontból is akadtak idelent érdekességek. A kráter belső falán, több helyen is felszínre törnek a többnyire kénes összetételű gázok. Ezek az ún. szolfatárák vagy fumarolák. Amellett, hogy összetétel- és hőfokváltozásuk regisztrálása az esetleges aktivitás előrejelzésének fontos mozzanata, biológiai szempontból is óriási a jelentőségük. Ezek a magas vízgőztartalommal is rendelkező gázok, közvetlen közelükben olyan mikroklímát teremtenek, hogy néhány szubtrópusi növény számára kedvező feltételeket biztosítanak. Ez az állapot néhány helyen még télen is fennáll, amikor egyébként itt ebben a magasságban hó is előfordul. Számunkra ugyanakkor rejtély, hogy a növények a rendkívül erős kénes gázokat hogyan bírják.

Kb. 1,5 órányi ereszkedés után érkeztünk a kráter fenekére. Ez persze csak látszólagos, hiszen a 44-es kitöréskor, illetve az azt követő évtizedekben a mállás és aprózódás következtében visszahulló kőtömbök és por minden bizonnyal több száz méteres vastagságban rakódtak egymásra, ezért a tényleges kürtőbejárat nem látható. Vezetőnk javaslatára az általunk kinézett végponttól 50 m-re álltunk meg. Ezt szintén elővigyázatosságból tettük, hiszen minden, ami 300 méterrel feljebbről elindul, tölcsér lévén, az aljára érkezik.

Az idelent található hatalmas kőtömbökön megpihenve, végre nyugodtan szemlélődhetünk (és tényleg nyugodtak is voltunk. Meg sem fordult akkor a fejünkben, hogy bármily furcsán hangzik is, de egy időzített bomba ketyegett alattunk). A perspektíva felettébb érdekes. Idelentről szemlélve eltűnik a meredekség. Ezt az optikai csalódást mellékelt fotónk is remekül visszaadja.

Kb. 20-25 perces pihenő után elindultunk visszafelé. Az utolsó 12 métert a kötélhágcsón felhúzódzkodva (felső biztosítással) tettük meg.

 

Egy kis geológia

 

A Vezúv jellegzetes alakját két egymásba helyezett kúp alkotja. A vulkán valójában egy ikerhegy, vagyis kettős hegy: a Monte Somma, a nagyobb és külsőbb rész régebbi képződésű. A belső, a tulajdonképpeni Vezúv később emelkedett ki, és az elsőtől egy, a nyugati részén Atrio del Cavallo néven, míg a keleti részen a Valle dell`Inferno néven ismert bemélyedés választja el. A régebbi vulkán óriáskráterének (kaldera) a kerülete kb. 12 km, míg átmérője átlagban kb. 3500 m. A külső kúp legmagasabb pontja, 1132 méter. Feltételezik, hogy a múltban elérte a 2500 métert. A második kúp, azaz a Vezúv magassága 1277 méter. A hírhedt i.sz. 79-es kitöréséről nevezetes vulkán ma látszólag békés álmát alussza. A vulkanológusokat azonban ez cseppet sem nyugtatja. A kutatók 24 órás készenlétben figyelik és regisztrálják a föld mélyében lezajlódó folyamatokat. Jelenleg leginkább a kráter aljától kezdődő megszilárdult lávadugótól tartanak, amely a magmacsatornát teljes egészében elzárja. Ha túl nagy mennyiségű gáz halmozódik fel alatta, az a pezsgősdugóhoz hasonlóan kirobban a helyéről. A Vezúv aktivitása epizodikus, azaz alkalmi.

Az utókorra maradt pompei, herculaneumi és stabiae-i régészeti leletek alapján kétségkívül leghíresebb a 79-es kitörés volt, de hasonlóan drámai események zajlottak le például 1631-ben is.

A Vezúv 1944-ben tört ki utoljára, azóta nyugalmi állapotban van. Néhány 80 °C körüli “kigázolgás” azonban éberségre inti a hegy őreit. A szakemberek a következő kitörés erősségét és a várható pusztítás mértékét a Pompei katasztrófához hasonlítják. Mindezek ellenére a hegy lábához települt lakosság (Nápoly és térsége) viszonylagos nyugalomban éli életét. Veszély esetén a négymilliós lakosságból jelenleg 700 ezer ember kitelepítése biztosított! A Vezúvra a környék településeinek veszélyeztetése miatt, a világ legéberebb szemei figyelnek.