KÜLÖNLEGES, DE MEGSEBZETT TERMÉSZETI KINCSÜNK
A Táti-szigetek

Többször is elautózunk mellette, ám különösebb jelentőséget nem tulajdonítunk a Dunában Táttól Esztergomig elhúzódó öttagú szigetcsoportnak, melyet összefoglaló néven Táti-szigeteknek nevezünk. E szigetvilág iránti közömbösség azonban méltánytalan, ha figyelembe vesszük - nemcsak térségünk tekintetében, de országos mércével mérve is - különleges értékeit.

Botanikusok és madarászok Mekkája

A Duna Komárom-Esztergom megye határában (a rövid Visegrádi-áttörés kivételével) középszakasz jellegű. Tulajdonképpen már a Kisalföldön megkezdi hordalékainak lerakását, s ez folytatódik ezen a szakaszon is. Így jönnek létre a kisebb-nagyobb szigetek, félszigetek, s a holtágak is. A "Táti-szigetek" néven emlegetett szigetcsoportot valójában három nagy és két kisebb sziget alkotja. A szigetek számos ritka, védett növény- és állatfajnak adnak otthont. A szárazulatok közül legérdekesebb talán a Körtvélyesi-sziget, amelyen egy kaszálórét található olyan védett fajokkal, mint a szibériai és sárga nőszirom, nyári tőzike, vitézkosbor, kornistárnics vagy az őszi kikerics. Maga a kaszáló egykor két településhez, Táthoz és - a ma Szlovákiában lévő - Ebedhez tartozott, és a jószágok téli takarmányát biztosította. Egy rövid időszakban legeltettek itt, de búzát is termesztettek. Az igazi különlegességét azonban az adja, hogy a védett fajoknak több ezres, esetenként több tízezres, populációinak nyújt otthont, festői képet mutatva ezáltal tavasztól őszig. A Körtvélyesi-sziget rétjét puhafás ligeterdő szegélyezi és ez az erdőtípus jellemző a többi szigetre is - legalábbis ott, ahol a nemesnyárasok mellett maradt még valami az eredeti vegetációból. Az állatok közül a nagyszámú vöröshasú unka és vízisikló, valamint a még mindig gazdag madárvilág érdemel említést. A fekete gólya pár éve még fészkelt itt, sajnos mára már csak táplálkozni jár a szigetekre. A karvalyposzáta viszont még mindig költ, csakúgy, mint a sárgarigó, a nádi és a réti tücsökmadár, a karvaly, az egerészölyv vagy a kabasólyom - hogy csak a legérdekesebbeket említsük. A szigetek több mint háromnegyede ma már a Duna-Ipoly Nemzeti Park tulajdonában van.

A dunai "holt"-ág

A Táti-szigetek nevét a partvonala mentén futó, részben már használatba vett, illetve a közeljövőben átadandó esztergom-táti elkerülő út kapcsán is többször hallhattuk, de szóba került a tavaly nyáron a Kis-Dunát ért vegyi szennyezés említésekor is. Apropó, Kis-Duna. A folyónak ez a rövid, néhány kilométeres mellékága, épp a Táti-szigeteknek köszönheti létrejöttét, hiszen ez választja el a főágtól. Az persze már más kérdés, hogy miként vált a Kis-Duna-ág majdhogynem holtággá (pangó vízfelületté), és ennek következtében miért rakódhat le medrében a főághoz viszonyítva is oly nagy mértékű szennyeződés.

A fenti kérdés megválaszolása nagyon is egyszerűnek tűnik. Ehhez nem kell mást tennünk, mint ellátogatni a Tát község határában épített földgáthoz. A mesterségesen létesített töltés célja a sziget gépkocsival történő megközelíthetőségének biztosítása volt. Az "ideiglenes" utat, melyet véleményünk szerint nem szabadott volna megépíteni, legfeljebb csak átmeneti időtartamra, az elkerülő út építésénél használták (használják); földet hoztak (hoznak) ki rajta keresztül a szigetről az aszfaltút alatti töltéshez. A Duna főágából korábban a Kis-Dunán is akadálytalanul átfolyt a víz, a töltés létesítésével azonban a szabad vízáramlás útjába is gátat emeltek (az átfolyást mindössze két-három, kb. 60 cm átmérőjű félig-meddig eldugult cső biztosítja). A minden bizonnyal átgondolatlan lépés következménye lett a Kis-Duna-ágnak a természetes ütemnél jóval gyorsabb mértékű eliszaposodása, amit ráadásul több patak által folyamatosan szállított hordalék is tetéz. Azt pedig, hogy az iszap mire képes, tavaly nyáron kiderült. Akkumulálja, azaz tárolja a lassú vízmozgás által leülepedett szennyeződéseket.

Prommer Mátyás - Lieber Tamás

Megjegyzés:

A táti töltés elbontásának kezdeményezését az ominózus Onyx szennyezés kapcsán mi magunk is javasoltuk az esztergomi jegyzőnek. Szakértők egybehangzó véleménye volt ugyanis, hogy ha a Kis-Duna-ág a Duna vizével átöblítődött volna, a szennyeződésnek nem maradt volna ideje a leülepedésre (vagy csak nagyon minimális mértékben). Az átmosódással a mérgező vegyületek a főágba, a pilismaróti "sarkantyúnál" pedig egyenesen a sodorvonalba kerültek volna. Itt a felhígulás néhány kilométeren belül ártalmatlanította volna a szennyeződést. A feltevésben közrejátszik az a tény is, hogy a Duna magyarországi vonalában egyetlen olyan szakasz található, ahol az áramlási viszonyok ehhez megfelelőek. Ez pedig a Visegrádi-áttörés, ahol a Duna vize ún. felsőszakasz jelleggel, "vadvíz" módjára áramlik. Javaslatunkra mind a mai napig nem érkezett válasz. A Kis-Duna iszapja pedig még jelenleg is bűzlik, és ezen már csak a kotrás segíthet.