ŐSEMBERBARLANGOK A BÜKKBEN
Régészeti-kultúrtörténeti értékeket viselő objektumok

Magyarország a barlangok nagyságát tekintve nem számít barlangi nagyhatalomnak, de azért így is van mire büszkének lennünk. Élen állunk például a barlangok teljes körű, alanyi jogú védelmében. Barlangos szempontból a világ legkülönlegesebb fővárosa Budapest, a felszíne alatt meghúzódó több tíz kilométernyi, fantasztikus szépségű járatrendszerrel (lásd A FÖLDGÖMB 2003/5 számában) és talán nem utolsósorban, a számos világviszonylatban is érdekes régészeti-őslénytani értéket szolgáltató barlangokkal. A régészeti barlangok tekintetében, a többi, szintén jelentős értéket képviselő karsztterület közül is kiemelkedik a Bükk vidéke. Itt található Magyarország barlangjainak több mint a negyede, melyek a bennük talált régészeti, őslénytani leletek különlegességével és mennyiségével, joggal vívtak ki maguknak nemzetközi hírnevet.

A Kárpát-medence, az emberiség őskori fejlődése szempontjából különleges jelentőségű terület, de ezen belül is kiemelkedik a Bükk hegység, melyet a kedvező feltételek, a világ legjelentősebb paleolitos vidékeinek sorába emelték. A növényevők tavaszi-őszi vonulása a hegységperemi völgyeken át, a barlangi medvében, a nagy növényevőkben és más vadban is gazdag középhegységi terület, a nyersanyagok közelsége, a lakható barlangok és a bővizű források biztosították a kiváló életlehetőségeket. Az újkőkorban a Bükki-kultúra népessége, az egyetlen közép-európai obszidián lelőhely birtoklásával, a termékeny folyóvölgyekben földműveléssel, a hegyi irtásréteken állattartással, a minőségi kerámia termékekkel, a medencén túlnyúló kereskedelemmel emelkedett ki a korabeli kultúrák közül.

A régészeti kutatások megindulása nálunk mégis jelentős mértékben elmaradt a nyugat-európaiaktól. A magyar tudományos igényű barlangkutatást 1891-ben, Bársony János miskolci házának alapozásakor talált szakócák indították el, de a feltárások csak 15 év után, Herman Ottó közbenjárására indultak el. A megbízást a fiatal geológus, Kadić Ottokár kapta és azonnal, 1906 őszén elkezdte a munkát. A jégkori embert keresve, először a Kecskelyukban kezdett ásni. A mélyített kutatóárokban, csak a neolitikum maradványát találta, ezért átköltözött a közeli Büdöspestbe. A próbaásatás azonban itt sem járt ekkor még eredménnyel. A következő célpont a Szeleta lett. Itt a próbaásatás egy hétig tartott, és egyetlen bíztató lelete, egy barlangi medvecsigolya volt, melyre apró faszénszemcse tapadt.

Ez volt az a reménysugár, ami miatt 1907 áprilisában itt folytatta Kadić az ásatást. A munka már az első napon sikert hozott, egy gyönyörű, szürke kalcedonból készült lándzsahegy képében. Bécsben, az udvari múzeumnál az előkerült leletek nagyobb részét hamisítványnak minősítették. A nemzetközi elismerés csak 1912-ben következett be.

A Szeleta-barlang

Ismertsége, szakmai körökben elfogadott helye, valamint a benne található kultúra jelentősége szempontjából egyaránt különleges. A Szeleta-kultúra névadó lelőhelye, lakottsága az utolsó interglaciális elejétől több mint 100 ezer éven keresztül kimutatható.

A barlang közel száz méterrel a Szinva völgye felett nyílik, épp szemben a hámori temetőben nyugvó Herman Ottó sírjával. A barlangban a bejárat utáni lejtőn leereszkedve abban a mélyedésben állhatunk meg, amely az egykor 12 méter mélységig hatoló feltárás helyén maradt. Az oldalfalon több méter magasságban láthatunk egy fekete vonalat, mely azt jelzi, hogy a feltárás megkezdése előtt hol volt a kitöltés eredeti szintje. A bejárati csarnokból balra a rövidebb, egyenesen pedig a hosszabb barlangágba juthatunk. Az ásatások során feltárt rétegek közül alulról a harmadik rétegben került elő a legrégebbi régészeti anyag, a Bábonyi-, Taubachi-, a Jankovich- és a Moustéri-kultúra maradványa. Feljebb jelenik meg az Istállós-kői-barlangból részletesen megismert Aurignaci-kultúra leletanyaga, felette pedig a Gravetti-kultúráé. Az ötödik rétegnek az aljára vonatkozó korhatározás 32 580 +420 évet mutat. A nyolcas rétegben hiúz, zerge és saskeselyű csontok mellett, hideg környezetet mutató fenyőfélék jelentek meg. Ennek a rétegnek a korhatározásai 22 000 év körüli értékeket szolgáltattak, jelezve, hogy a hidegcsúcs közeli időszakban is lakott volt a barlang. A következő időszak, a holocén, melynek első tagja a neolitkori, vagy más néven újkőkori réteg, melyből csiszolt kőbalták, kőpengék, agancseszközök, csont árak, kerámiák és 1 obszidián magkő kerültek elő. A következő rétegből kiásott cserépanyag a Kiétei-kultúrába (Kyjatice) tartozott.

Az Istállós-kői-barlang

A Szilvásvárad határában lévő Szalajka-völgy felső szakaszán nyílik, az ország leglátogatottabb ősemberbarlangja. Az első ásatást Hillebrand Jenő ősrégész végezte benne 1912-ben, majd Saád Andor, Megay Géza, Kadić Ottokár, Győrffyné Mottl Mária és Vértes László folytatta. A legalsó rétegből előkerült néhány barlangi medvecsont, amelyek az agyagban lévő mangánoxidtól fémesen fekete színűek voltak. Régészeti anyagot a felette lévő ún. "alsó kultúrréteg" adott, melyből több tűzhelyréteg is előkerült. Az itt talált 46 kova és 114 csonteszköz között voltak azok az apró csonthegyek, melyek tulajdonképpen a világ legrégebbi nyílhegyei, tehát az íj használatának a legősibb bizonyítékai. A megismert leletanyag az Aurignaci-kultúrkörbe tartozik.

Az Istállós-kői-barlangból előkerült leletek között volt egy hármas tagolású, kifúrt függő, és egy ugyancsak lyukkal ellátott, nyújtott hatszög alakú, mamutcsont lemez, melyek a világ legrégebbi ékszerei között szerepelnek. Ebből a rétegből ismerünk még egy bőrfejtő csontkést, 8 csont árt és egy átfúrt ujjpercből készült sípot. Az őslénytani anyag között rénszarvas, kőszáli kecske, zerge, bölény, mamut, őstulok, barlangi medve, farkas, barlangi oroszlán, barlangi hiéna és havasi nyúl is volt. A feldolgozás szerint a rétegből előkerült csontok 95%-a származott vadászott állatoktól, amiből összesen 24 209 kg húst nyerhettek.

Vörös István a csoport létszámát szintenként 15-20 főre becsülte. A kultúrréteg kora a szénizotóp-vizsgálatok alapján 44 300±1900 év. A "felső kultúrréteg" 109 kova és 30 csonteszközt tartalmazott. A réteg érdekességei: egy farkasbordából készült függő, egy keresztben rovátkolt csonttű töredék, egy foka felöli végén törött, hegyes csonttű, 4 db ujjpercből készült síp és a fiatal barlangi medve combcsontjából készült fuvola, mely utóbbi a világon a legrégebbi ilyen hangszer, és amelyen 6 hangot sikerült megszólaltatni. Ebben a rétegben találtak még a barlang leghátsó részében, három egymásra rakott barlangi medvekoponyát. A legtöbb kutató szerint ez a barlanglakók medveimádó hiedelemvilágára utal. A réteg kora 28 000 - 31 000 év közé helyezhető. Ebben a rétegben tárta fel Vértes László azt a tűzhelyet, mely ma a Magyar Nemzeti Múzeumban látható. A hatodik rétegben az ember jelenlétét csak néhány lelet jelzi. Ekkor (12 ezer évvel ezelőtt), csak néha fordultak meg a barlangban és akkor is csak rövid időt töltöttek itt. A pleisztocén rétegek fölött, többrétegű holocén rétegsor helyezkedett el, melyek valószínűleg a barlangban tartott állatok miatt nagyon össze voltak keverve. A sok cseréptöredék mellett, a legkülönlegesebb lelet, a barlang elején talált neolit kori tüzelőgödör, melyből a Bükki-kultúra cseréptöredékei, tengeri kagylóból készült ékszerek és megpörkölt emberi csontok kerültek elő. A 27 gyerektől származó csont, a rituális kannibalizmus páratlan bizonyítéka.

Az Istállós-kői-barlang jelentőségét növeli, hogy a jégkori rétegekből előkerült 66 fajból álló fauna a leggazdagabb az európai aurignaci korú feltárások között, és a mikrofaunából 3 új emlős, és 20 (!) új madár alakot írtak le.

A Suba-lyuk

A Bükk déli peremén, a Hór-völgy oldalában helyezkedik el, Cserépfalu közelében. A barlang nevét egy helybeli betyárról, Suba Mihályról kapta, de a politika hatását jelzi, hogy a nagy felfedezés után a II. világháborúig Mussolini-barlangként lett ismert. A barlang, kiemelt jelentőségét a benne talált antropológiai leleteknek és a jégkor utolsó szakaszát követő, szinte teljes rétegsornak köszönheti. A hatalmas, ovális szádával nyíló barlang emelkedő aljzata egy elágazáshoz vezet. Innen jobbra, a védőfalazat mögött láthatjuk azt a hatalmas kürtőt, mely az ásatás közben szakadt fel. A kürtő fala nagyobbrészt omladékból áll, ezért a falon átmászni életveszélyes! Az elágazás baloldali ágán, egy lejtőn, majd egy felmászáson túl, a másik kijárathoz juthatunk, mely korláttal védett. Innen remek kilátás nyílik a Hór-völgy bejárata felé.

Az 1932-ben Danca János által megkezdett, majd a leletek előkerülése után Kadić Ottokár által folytatott ásatás 18 réteget tudott elkülöníteni. Ezek közül az alsó rétegcsoport, a közép-európai tipikus moustérien kaparókban gazdag eszközeit, faunája pedig a kőszáli kecske gyakoriságát mutatja. Ennek a rétegcsoportnak a korát az utolsó interglaciálisra teszik a kutatók, kora tehát több mint 100 ezer éves. A felső rétegcsoport a barlangi medve dominanciával a mai besorolás szerint Suba-lyuk-típusú, Bükki charentien régészeti anyag volt. Ennek a felső rétegcsoportnak a 11-es rétegéből kerültek elő a híres antropológiai leletek: egy neander-völgyi típusú 25-35 éves nő és egy 3 éves gyermek maradványai.

A Balla-barlang

Az üreg nevezetessége, hogy innen került elő az első, jégkori rétegből származó embermaradvány. A barlang Répáshuta határában, a falu központjától 400 méterre, délkeletre található. A barlang feltárását 1909-ben Hillebrand Jenő kezdte el, és már a próbagödör kiásásakor megtalálta az ominózus gyermekcsontokat. A felső kettő holocén kori rétegből, bronzkori és újkőkori anyag került elő. Az alatta lévő sárga, löszös réteg csontanyaga leginkább a jégkor végi, Pilisszántói faunaszakaszhoz hasonlít. A réteg felső részében talált 11 éves gyermek csontváz kora 12 ezer év. A csontváz különlegessége, a felszínhez közeli helyzete ellenére tapasztalható archaikus jelleg: a rendkívül hosszú formájú és vastag falú koponya, a prognát arc, a gyengén fejlett állcsúcs és az állkapocs belső oldalán alig tapintható tövisnyúlvány mind az ősi formák jellegzetességei. A mélyebben lévő rétegekben a korai Szeletai- és a Bábonyi-kultúra eszközeit találták. A Bábonyi-kultúráról pedig tudjuk, hogy az utolsó interglaciálisban jelenik meg a Bükk barlangjaiban.

A Büdöspest

A Szeletától északra, a Forrás-völgy oldalában nyílik. A 37 méter hosszú barlang belső része egyre jobban emelkedik, majd a vége, a feltárás közben felszakadt kürtőben végződik. Ez utóbbi megközelítése, az omlásveszély miatt életveszélyes. Kutatása 1906-ban kezdődött, de a jégkori emlékekre jóval később bukkantak rá.

A Szeletában végzett eredményes ásatások után, az ősember bükki jelenlétének biztos tudatával, 1913-ban egy újabb kutatóárkot mélyített Kadić, ekkor már a barlang fenekéig. Az eredmény itt sem maradt el, ezért 1916-ban megkezdték a szisztematikus felásást. Mester Zsolt 1989-ben készítette el a leletanyag újraértékelését. Eszerint az alsó rétegcsoport az utolsó interglaciális időszakából, tehát kb. 130-100 ezer évvel ezelőtti időből való.

A pleisztocén rétegekben a Taubachi, a Bábonyi, a Moustéri, a Charenti és a Szeleta-kultúrát tudták azonosítani. A két felső holocén rétegből az alsó barna humusz gazdag neolitkori leletanyagot szolgáltatott. A finom kidolgozású, néhol belül is mintázott, a karcolásokban vörös festékkel díszített cserepek a Bükki kultúrába tartoztak. Ebből a rétegből került elő az 1926-os ásatás alkalmával egy majdnem hiánytalan 45-55 éves korában elhunyt nő csontváza, melyet a bejárat közelében, hanyatt fekve, széttárt karokkal temettek el. Ennél valamivel beljebb került elő egy férfi, egy gyermek és egy csecsemő csontváza. A legfelső rétegben kevés rézkori cserépen kívül, a későbronzkor Kiétei-kultúrájának hagyatéka volt jelen nagyobb mennyiségben.

A Diósgyőr-tapolcai-barlang

Az üreg a strand területén nyílik. A szauna hideg vizes medencéjét építették be az előcsarnokába.

A 70 méter hosszú barlang három hosszabb oldalágat, egy kúszó méretű keresztágat és a bejárati termet foglalja magába. Ez utóbbi kitöltését először Szendrei János vizsgálta meg 1883-ban, aki rengeteg törött csontot és egy őrlőkövet is talált. Az ásatás folytatására 1932-34 között került sor, amikor Saád Andor 860 kőeszközt ásott ki egy régi fal alatt érintetlenül megmaradt szelvényből. A sok szilánkszerű kova és a barlang védhetetlen helyzete miatt, a későbbi értelmezéskor Vértes László ezt az üreget eszközkészítő műhelynek tartotta.

1973-ban került sor a medenceépítésre, melyet megelőzően Hellebrandt Magdolna végzett leletmentő ásatást. A Ringer Árpád által 1988-ban lefolytatott feltárás a vártnál is eredményesebb lett. Az előkerült leletanyag legalul a Taubachi- és a Bábonyi-kultúra anyaga, míg felette a Suba-lyuk típusú Charentien és az Aurignacien csak bizonytalan nyomokban azonosítható. Feljebb a Szeleta-kultúra majd a Gravetti-kultúra zárja a paleolitikum hagyatékát. A barlang holocén rétegeiben megjelenő neolitkori és bronzkori leleteket csak leírásból ismerjük.

A Puskaporosi-kőfülke

Diósgyőrből Lillafüred felé haladva, Alsó és Felsőhámor között a Puskaporos szoros elején, annak déli oldalán találjuk ezt a barlangüreget. A Szinva felett 11 méterrel nyíló fülke, inkább sziklaeresz jellegű. Kadić Ottokár 1910-ben kezdett itt ásatást, amit 1914-ig be is fejezett. A felső, holocén rétegben a Bükki kultúra kevés leletanyagát találta. A jégkori rétegekből előkerült 389 szilánkból és 54 eszközből álló együttest a szilánkok túlnyomó többsége miatt Vértes a Szeleta-kultúra eszközkészítő műhelyeként azonosította. Ma a Szeleta-kultúra végső, a francia Solutréenhez hasonlító fázisához sorolják a leleteket.

A Herman Ottó-kőfülke és -barlang

Az előbbi közvetlen a Puskaporosi-kőfülke nyugati vége után nyílik, míg a barlang, alig valamivel a patak szintje felett. A két objektum egy barlangnak a két bejárata, de a régészet külön lelőhelyként kezeli, elsősorban a leletanyag jelentős eltérése miatt és azért is, mert a feltárt jégkori rétegek sehol sem kapcsolódnak egymáshoz. Kadić 1915-ben ásta meg mindkét helyszínt. A kőfülkében a bronzkori Kiétei-kultúra alatt a neolitikum Bükki kultúrája került elő.

Az őskőkort a Szeleta-kultúra legfiatalabb Solutréen-Szeletien szakasza jelenti. Az alatta nyíló barlangnak, a bejárati szakaszában volt az ásatás. Az egykori, több mint 3 méter mély kutató szelvényt jelenleg víz tölti ki. Kadić is meglepődött azon, hogy a patak szintjén lévő üregben jégkori kitöltést talált. Az ásatást azért tudták nyugodtan lefolytatni, mert akkor a patak vizét, egy több méter magas gerendalábakon álló favályúban a közeli papírgyárhoz vezették. Az ásatáskor 17 réteget azonosítottak, melyek közül 6 volt jégkori. Alulról a második rétegből, barlangi medve, farkas, barlangi hiéna, hód, zerge, gím-, jávor- és óriásszarvas csontjai mellett több mint 700 pattintott kova került elő. A nagy vastagságú holocén kori 9. rétegben ember csontok mellett farkas, kutya, róka, házi ló, vaddisznó, gímszarvas, őstulok és szarvasmarha maradványai szerepeltek. A Bükki típusú cserepek mellett pengék, nyílhegyek, kapák és balták is voltak. A 10. réteg a késő bronzkori Kiétei-kultúrának a leleteit adta. Bella Lajos feldolgozása alapján ebből a rétegből kerülhetett elő egy emberarcos edénytöredék, és 3 db nagy csontgomb. A késő vaskorból a kelták néhány cseréptöredéke koptatott állapotban került be a barlangba. A 16. rétegben volt néhány csont vaddisznótól, gímszarvastól, házi lótól és szarvasmarhától, és innen származik még néhány középkori cseréptöredék is. A sort 5 cm-es vastagságú denevérguanó zárta.

A Rejteki 1. számú kőfülke

A kőfülkét a Bükki Nemzeti Park rejteki kutatóházától tanösvényen tudjuk megközelíteni. az üreg ásatását 1958 őszén Jánossy Dénes végezte. A jégkor legvégén, a posztglaciális időszakot reprezentáló rétegsor alsó részén még rénszarvas került elő, majd megjelentek a melegkedvelő kétéltűek és hüllők, valamint a mókus, a vakond és a nedvességkedvelő törpeegér.

Vértes az alsó rétegekből előkerült jellegtelen szilánkokat a "barlangi gravetti" kultúrkörbe sorolta. A felső rétegben egy trapéz alakú nyílhegy volt a néhány atipikus szilánk mellett, melyek a mezolitikum, az átmeneti kőkor emberének jelenlétét valószínűsítették.

A Pongor-lyuk

A barlangot a Kövesvárad csúcsának közelében lelhetjük fel. 1982-ben a Hevesi Attila, Hír János és Ringer Árpád által alkotott trió irányítása alatt kezdődött a több évig tartó ásatás. Felülről lefelé haladva, a harmadik rétegben találták meg a Kiétei-kultúra cserepeit, háziállatok csontjaival keveredve.

Az i.e. 1200-700-ig fennálló kultúra idején a mainál valamivel hűvösebb, csapadékosabb időjárás uralkodott a vidéken. Jóval hűvösebb és még csapadékosabb volt az idő, a néhány réteggel mélyebben megtalált korai-középső rézkor idején. Ekkor a Nyitraludányi-kultúra embere élt a barlangban, i.e. 3500-2200 között. Ez alatt egy kb. 5-7 ezer éves réteghiány következik. Valószínűleg a még csapadékosabb időben kimosódtak a barlangból ezek az üledékek. Így a következő réteg már a jégkor végi átmenet, az epipaleolitikum idejéből való.

Nagyon ritka a barlangjainkban az ilyen korú lelet, ezért felértékelődik az a 28 db apró mikrolit, amit ebben a rétegben leltek.

Balla-völgyi-sziklaüreg

A sziklaodú a Balla-völgy oldalában nyílik. Ásatását Kadić Ottokár kezdte 1933-ban és Mottl Mária fejezte be 1937-1939 között.

A felső rétegekből a paleolitikum végén itt élt Pilisszántói-kultúra, a mélyebb rétegek között pedig egy érdekes, 9 darabból álló kollekció került elő. Mind a kilenc eszköz obszidiánból készült, de igazán a kopásuk különleges: mikroszkóp alatt jól látszik, hogy egyenes és körkörös vonalak mentén karcolódtak. Ezt a krioturbáció, a fagynak a talajrétegeken belül kifejtett mozgató hatása okozhatta. Külön érdekesség azonban, hogy a karcolt felületeket néhol tiszta felületek váltják, mintha utólag, még egyszer megmunkálták volna őket. A Kadić-féle ásatás alkalmával került elő egy emberi álkapocs darab, amit ő a Magdaléni-kultúrába, tehát a paleolitikum legvégére datált.

A Lök-völgyi-barlang

A barlang a Lök-völgy északnyugati oldalában nyílik. Kadić 1929-ben végzett ásatást benne, azonban itt mindössze 1 db eszközt talált, amit ma a Bábonyi-kultúrába sorolhatunk.

Az előkerült őslénytani anyag érdekessége viszont, hogy az itteni barlangi medvék, a máshol előkerült hasonló korúakhoz képest 30%-al kisebbek voltak. A szokásostól kisebbek voltak az itt talált farkascsontok is. A róka, borz, barlangi hiéna, barlangi oroszlán, vadmacska, nyúl, gímszarvas, zerge és bölény csontjainál már nem tapasztaltak méretbeli eltérést.

A Pes-kő-barlang

A Pes-kő falában nyílik. Ez a terület már fokozottan védett, itt a jelzett útról letérni csak engedéllyel szabad, tehát a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának az engedélye szükséges az itt található barlangok meglátogatásához is.

A Peskő-barlangot Hillebrand Jenő ásta meg először 1912-ben, majd Éhik Gyula 1913-ban, Kadić 1929-ben, 34-ben, 39-ben és 40-ben, Vértes László 1955-ben, valamint Hír János 1990-ben. A neolitikumból a Bükki-kultúra cseréptöredékei, pattintott és csiszolt kőeszközei, csontszerszámai és három gödörlakásnak vélt beásás került elő. A pleisztocén rétegek felső részében talált néhány eszközt egyesek a Pilisszántói-, mások a Magdaléni-kultúrába sorolják, de epipaleolitként emlegetik. A kísérő csontanyagban a hidegre utaló fajok jelenléte dominál: szibériai pocok, sarki róka, rozsomák és a bükkben az egyetlen örvös lemming előfordulással. Ez alatt megtalálták az Aurignaci-kultúrának, az Istállós-kői-barlangban megismert mindkét változatát. A hely érdekessége, hogy a Nyugat-Európában nyilvántartott 224 aurignaci lelőhely közül ez van a legmagasabban, 760 méterrel a tenger szintje felett (a második az Istállós-kői-barlang). Ezzel a magasságával ez a barlang egyben Magyarország legmagasabban lévő őskőkori lelőhelye is.

A Petényi-barlang

A Pes-kő-barlanghoz közel helyezkedik el. Feltárását Vértes László és Jánossy Dénes végezték el 1955-ben. Az inkább sziklaereszszerű üregben, jól tagolt jelenkori rétegek között, a későbronzkort a Kiétei-kultúra, a későrézkort a Péceli kultúra, az újkőkort a Bükki-kultúra cseréptöredékei, csont és kőszerszámai képviselték. A legalsó, sárga rétegben néhány törpepengét találtak, amit epipaleolitnak, tehát az őskőkor legvégéről valónak határoztak meg.

A Lambrecht Kálmán-barlang

A Varbóra néző Gallya-oldalban található. 1952-ben Vértes László figyelmét hívták fel rá, amit még ebben az évben teljesen fel is ásott. A felső részen a Kiétei-kultúra cseréptöredékei, alatta a Bükki-kultúra cserepei mellett obszidiánból, kovából, csontból és agancsból készült eszközök, szerszámok voltak.

A jégkori üledékek között a sötétvörös rétegben déli ostorfa maradványit és a lombos erdők jellegzetességeit tapasztalták. A fauna összetétele is a két utolsó jégkor közti meleg időszakot mutatta. Az akkor még ismeretlen 7 kvarcit és 1 üveges kvarcporfir eszközről, később állapították meg, hogy a Taubachi-kultúrába tartoznak. Megtalálásukkor ezek voltak az országban előkerült legrégebbi eszközök, és sokáig a legrégebbi barlangi leletek.

A Kő-lyuk és a Hillebrand Jenő-barlang

Mindkét üreget a Lambrecht Kálmán-barlangtól délre, a Kőlyuk-gallya déli oldalán, egymás szomszédságában találjuk. Lezárt barlangokról lévén szó, kizárólag a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának az engedélyével látogathatóak.

A Kőlyuk előterének a kutatását Kadić már 1913-ban elkezdte. 1944-ben Mottl Máriával tért vissza, és ekkor jutottak be a barlang belső szakaszába. 1958-ban Vértes László helyszíni szemlét tartott, aminek alapján az üreget a régészeti barlangok sorába illesztette. A paleolitikumot egyetlen megmunkált, de jellegtelen kovadarab képviseli. A belső részeken, két helyen talált medvekoponya depozició, vagyis az ember által elhelyezett koponyák miatt, Vértes feltételesen az Aurignaci-kultúra lelőhelyei közé sorolta a barlangot. A bronzkori Kiétei-kultúra emlékeit, elsősorban cseréptöredékeket, a barlang felszínén találták meg a régészek. A legújabb érdekesség, hogy a Nemzeti Múzeum szakemberei, Markó András és Holl Balázs, cölöpnyomokat talált a barlangban.

A Kő-lyuk közvetlen közelében nyíló Hillebrand Jenő-barlangot 1947-ben találták, a régészeti feltárást 1948-ban Nemeskéri János, Párduc Mihály és Korek József által alkotott kutatóhármas kezdte. 1958-ban Korek az egyik kutatógödör mögött megtalálta a Kaparásnyomos-termet. Vértes ezt a barlangot is feltételesen az aurignaci lelőhelyek közé sorolta, mert itt is megvoltak a medvekultusz nyomai: a legbelső teremben 1 m2 falfelületen, két irányból húzott, négyesével párhuzamos vonalak láthatók, melyek a barlangi medve kaparását utánozták. Vértes vizsgálatai megállapították, hogy az ősember, éles kőpengével kaparta bele a jeleket sziklába. A barlang fiatalabb kultúrája a neolitikumból való. A bejárati teremben, 1948-ban Nemeskériék két csontvázat, majd 1975-ben Kordos László egy újabbat tárt fel. A közelében talált két tűzhelyréteg közül az alsónak a kora 5985 ± 60 év. Az innen továbbvezető folyosó végén egy nagyobb termet találtak, melyet ma Cölöplyukas-teremnek neveznek. A termet borító iszapréteg eltávolítása után derült ki, hogy összesen 177 cölöp helye azonosítható, a vesszőtől a gerenda méretűig. A feltárt szintben talált kevés cserép a Bükki-kultúrát képviselte. A teremben két tűzhelyet találtak, melyek közül a nagyobbik az Aggteleken talált áldozati tűzhelyhez hasonlított.

Érdekes eredményt adott a puhatestűek vizsgálata is, melyet Füköh Levente végzett. Az alsó rétegben, a bokros területet kedvelő, felette a nedvesebb időszakot jelző rétegben az erdőkedvelő csigák maradványait mutatta ki. Ez egyezett a pollen vizsgálatok eredményével. A legfelső iszaprétegben megint a nyílt területet kedvelők vették át a helyet, pedig ezt az időjárás változása nem indokolta, nyílván az ember irtotta ki az erdőt.

A Vidrócki- és a Három-kúti-barlang

A Vidrócki-barlangot a Kis-fennsík déli peremén találhatjuk meg, melynek első megásója 1942-ben szintén Kadić Ottokár volt. A felső rétegekből a Bükki-kultúra cserepei a Herman Ottó Múzeumba kerültek.

A jégkori rétegek felső részében a korabeli leírások szerint egy hegyet és egy pengét találtak, amelyek viszont ma már sehol sincsenek leltárban. A jelenleg is ismert 4 db eszköz a Moustéri-kultúrába tartozik. Ezek közül két eszköz szürkésbarna színű, fehéren pettyezett, lengyelországi kovából készült. Feltehetően nem kereskedelmi úton kerültek ide, hanem magukkal hozták, az éves vándorlásaik alkalmával.

A közeli Három-kúti-barlang az előzővel együtt, fokozottan védett területen helyezkedik el, tehát csak engedéllyel látogatható. Ásatását 1913-ban kezdte Kadić amikor 3,3 méter mélységben egy eszközt talált, majd Hillebrand még kettőt. Ennek a három eszköznek az a különlegessége, hogy a dunántúli eredetű Jankovich-kultúrához tartoznak. A barlang felső rétegeiből a Kiétei-kultúra és alóla a Bükki-kultúra cserepei kerültek elő.

A Görömböly-tapolcai-kőfülke

A Miskolctapolcai-tavasbarlang felett, a sziklák között, a vízmű zárt területén nyílik ez az elágazó, 27 m hosszú barlang. Elsőként Megay Géza ásta meg 1931 őszén. A barlang falán itt is látszik az egykori kitöltési szint felfestett vonala.

A felső rétegekben talált bükki cseréptöredékek és kovapengék a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek. A zavart helyzetben lévő későjégkori üledékekből 3 db kisméretű pengét és 3 db kifúrt szarvas szemfogat találtak, amelyeket késő aurignaciként, vagy máshol barlangi gravettiként említenek. Az alsó rétegekből előkerült gerezdkaparót és a néhány szilánkot a Moustéri-kultúrához sorolták. A különlegesség egy 70x80 milliméteres emberi tarkócsont-darab. A lelet antropológiai feldolgozását Thoma Andor végezte el, és az agylenyomatból megállapította, hogy a 20 éves korában elhalt nő balkezes volt. A csontdarab, a kövesedettsége, formája és vastagsága alapján a mai ember ősi, archaikus formájához (Homo sapiens fosszilis) tartozik. Az öreglyuk kitágításának kétségtelen nyomai, rituális kannibalizmusra utalnak.

A Farkas-kői-sziklaüreg és a Kecskés-galyai-barlang

A Farkas-kői-sziklaüreget a Kő-völgy felső szakaszán találjuk, és egyáltalán nem meglepő immáron, hogy ennek feltárását is Kadić Ottokár végezte. A holocént néhány bükki cseréptöredék képviselte. Az alatta lévő jégkori rétegekben 1 db felső paleolit pengét és néhány jellegtelen szilánkot, a mélyebb rétegek között egy kaparót és néhány olyan szilánkot találtak, melyek a Moustéri-kultúrát képviselték.

A Farkas-kőtől északnyugat felé találjuk a Kecskés-galyai-barlangot. Kadić 1932-ben, majd Mottl Mária 1937-ben ásta. Kadić szerint a humusztakaró prehisztorikus cserepeket és két szép neolitos kézimalmot eredményezett. Az alatta lévő jégkori rétegekből előkerült 11 db paleolit besorolása körül megoszlanak a vélemények. Csak leírásból tudjuk, hogy a Suba-lyuk felső kultúrrétegével megegyező rétegből, egy emberi lábközépcsont is előkerült.

A fentebb bemutatott barlangok vagy sziklaüregek, ősrégészeti és őslénytani szempontból a legjellegzetesebb bükki "ősemberbarlangok". Természetes ugyanakkor, hogy a felsorolásnak ezekkel még nincs vége. A részletesebben is bemutatottakon kívül a Kecske-lyuk, Király-kúti-sziklaüreg, Kövesváradi-sziklaüreg, Arnóc-kői-barlang és sziklaodú, Berva-barlang, Berva-völgyi-sziklaüreg, Mész-völgyi-sziklaodú, Sima-kői-átjáró, Tarkői-kőfülke, Kőrös-barlang, Ölyves-völgyi-rókalyuk, Dédesvári-barlang, Kisvár-alji-álbarlang, Lakó-barlang Upponyi 1. számú és 2. számú kőfülke és a sziklaeresz, Kőlyuk III, Felső-forrási-barlang és sziklaüreg, Bronzika-barlang, Lillafüredi-sziklaodú, Gulicskai-sziklaüreg, Lyukas-kecske 2.sz. barlang, Miskolctapolcai-tavasbarlang, Zsendice-barlang, Perpáci-sziklaodú és sziklaüreg, valamint a Füzér-kői-barlang tartalmazott kisebb jelentőségű régészeti anyagot.

A Barkójuka kultúrtörténeti érdekességet, a Kiskőháti-, a Bányász-, a Kálmán-réti-zsomboly és az Ördögkút pedig fiatalabb korból való antropológiai maradványokat rejtett.

Végigfutva ezen a néhány oldalon láthatjuk, hogy mennyi érték került elő a Bükk barlangjaiból. A jelen és a jövő feladatai közé tartozik ezeknek a kultúrtörténeti emlékeknek a védelme, de ugyanakkor népszerűsítése és a megfelelő bemutatása is. Tény, hogy az idegenforgalom fejlődését jelentősen serkenti, ha a célterületen történelmi és/vagy történelem előtti időkből való emlékek vannak. A környék már említett világkülönlegességei, megfelelően népszerűsítve nagyban segítenék a kulturális és a régészeti turizmus fellendülését. Véleményem szerint következetes szakmai munkával, a Világörökség listára való feljutás sem lenne elérhetetlen a terület őstörténete számára.

Regős József