A Dévényi-kapu

A Pozsonytól alig 10 kilométerre lévő Dévényi-kapu történelmi és földrajzi szempontból is nevezetes hely. Ott, az Alpok és a Kárpátok határán talált utat magának a Duna, ott ömlik a Morva a Dunába, s a torkolat fölött áll egy 80 méteres mészkőszirten a dévényi „Szélvár”, amelynek helyén a kelták, a rómaiak, később a Nagymorva Birodalom és a középkori Magyarország urai is erős várat építettek.

S ott tör be az uralkodó északnyugati szél nagy sebességgel a Kisalföldre. A várromhoz és a tomboló szelekhez egy érdekes monda is fűződik, amely szerint a gonosz szellem itt tartotta fogva a szeleket. Egy szegény leány - élete kockáztatásával - bemerészkedett a várba a varázserejű szélvári csudavirágért, hogy megmentse vele beteg édesanyja életét. Bátor tettéért jutalmul, felesége lehetett annak, akit szeretett…

A folyók vizének színe hordalékuk anyagától és mennyiségétől függően változik. A Morva folyó a Morva-medence északi és keleti peremhegyeinek sötét színű, agyagos, löszös üledékeit, míg a Duna az Alpok északi gleccsereiből származó felaprózódott törmeléket, valamint a Német-középhegység hordalékát szállítja oda. Sajnos, az ipari és egyéb szennyezés miatt már csak a Kék Duna-keringő őrzi nevében a folyó régi színének emlékét.

A hátlapon látható toronyhoz szintén legenda fűződik. Egy előkelő lovag megszöktetett a kolostorból egy fiatal és szép apácát, s az erődítményben rejtőztek el. Ám üldözőik fölfedezték őket, s amikor látták, hogy nem menekülhetnek, a toronyból a Dunába vetették magukat. Azóta nevezik Apácatoronynak.

Varga László
Élet és Tudomány 2001/6.

 
 

© 1999-2005 BEBTE www.bebte.hu