|
Ismeretterjesztő fotóink a dorogi uszodában A 2009-ben megalakulásának huszadik évfordulóját ünneplő BEBTE az elmúlt két évtized legsikeresebb, legemlékezetesebb túráiról készült felvételekből válogatva országjáró vándorkiállítást hozott létre. A tudományos-ismeretterjesztést is zászlajára tűző szervezetünk fontosnak tartja, hogy programjaink, valamint azok eredményei a nagyközönség számára is hozzáférhetővé váljanak. Mindezt természetesen nemcsak újságcikkek, könyvek megírásával, plakátok, képeslapok kiadásával képzeljük el, hanem városunk közintézményei számára felajánlott állandó kiállítások megalkotásával is. A BEBTE által szervezett nyilvános természetismereti programok jóvoltából az egyesület számára beérkezett lakossági támogatások
(elsősorban az 1%-os jövedelemadó felajánlások) mértéke is jelentősen megnövekedett az elmúlt években. Ezért úgy döntöttünk, hogy a támogatásból a
város intézményei, közvetve pedig lakosai számára is maradandó értéket igyekszünk visszajuttatni. Ennek a folyamatnak a beindulása érhető tetten az
uszodában kiállított képek láttán. Egyesületünk bízik abban, hogy a felvételek, valamint a hozzájuk tartozó úti beszámolók (melyek elolvashatók internetes oldalunkon) segítségével a természet védelmének fontossága, a természeti értékek megismerésének az igénye is hangsúlyosabbá, fontosabbá válik az emberek számára, de abban is, hogy minél többen kapnak kedvet ezeknek a tájaknak és általában a természet csodálatos világának a közvetlen megismeréséhez. Szeretnénk ha ezt a programunkat folytatni tudnánk, s fotóink, kiadványaink az Önök valamint gyermekeik által igénybe vett egyéb intézményekben (hivatalok, iskolák, orvosi rendelők) is megjelenhetnének. Ebben fényképeink megvásárlásával (ezek tetszőleges méretben utángyárthatók), valamint jövedelemadója 1%-ának felajánlásával segíthet bennünket. Adószámunk: 18601637-1-11 Segítségüket előre is köszöni, a kiállított képek megtekintéséhez pedig kellemes időtöltést kíván a BEBTE vezetősége KÉPKATALÓGUSUNK (MELY 2010 AUGUSZTUSÁTÓL ÚJ KÉPEKKEL BŐVÜLT) MEGTEKINTHETŐ ITT! Dorog, 2010. március 15.
|
|
© 1999-2010 BEBTE www.bebte.hu